Milyen sportot válasszanak a különböző karakterű gyerekek?
Amikor még csak várjuk a gyermekünket, gyakran elképzeljük, milyen is lesz. Sokan talpraesett, mérsékelten vagány, és persze okos, intelligens gyerkőcöt
Menü
Játszótér. Pados talk-show. Ősanyaként gubbasztunk a galambkakis padon és lessük a manókat, hogy hogyan próbálnak érvényesülni a játszótéri dzsungelben. Reni kezdi a sóhajtozást:
– Egyszerűen nem értem. Zsuzsó már háromévesen olyan, mint egy diktátor. Úgyis hívjuk, amit csinál, hogy „őzike terror”. Rád néz az óriási, ártatlan kék szemeivel, hátracsapja a szőke haját és addig dirigál, amíg a játszótéren mindenki azt nem csinálja, amit ő akar. Pedig egyikünk sem ilyen! A párom a maga elmélyült kockafejű informatikus módján csendben analizál, én mindig a kompromisszumra törekszem, erre Zsuzsó meg hozza ezt a tőlünk idegen marsall-stílust. Hogy lett ilyen ez a gyerek?!
Marcsi vihogva megemlíti, hogy talán a postás okolható az eltérésért, de aztán ő is csatlakozik a gyermek-nem-értők táborához:
– Az se semmi, hogy a mi két gyerekünk mennyire eltérő! Peti négyévesen olyan rendmániás, hogy már mi megkattanunk tőle! Neki aztán nem kell szólni, hogy pakolja el a játékait, nála mindig elvágólag rend van. Már arra gondoltam, hogy pszichológushoz viszem, mert szerintem nem normális, hogy egy gyerek ennyire „tökéletes” legyen! Ráadásul én még úgy szeretném megabajgatni időnként, de ő meg nem nagyon tűri a szeretgetést, meg a puszizkodást. Bezzeg Hajna meg egyfolytában mászik rajtunk! Mindig az apján lóg, bújik hozzá, hízeleg és mindent ki tud csalni tőle azzal, hogy olyan kis édibédin viselkedik, tudjátok! Én meg féltékeny vagyok, mert mindig az az érzésem, hogy az apját jobban szereti. Elrontottam valahol?!
Kanga se bírja ki:
– Jó, akkor azt magyarázzátok meg nekem, hogy mitől van az, hogy Ancsi meg mindentől fél? Már 5 éves, de még soha nem látott „felnőtt”, gyilkolászós filmet a tévében, ha egyáltalán néz valamit, akkor is csak a legpunnyadtabb minimaxos rajzfilm jöhet szóba, mert még a negatív rajzkarakterektől is fél. Csak „szépeket” mesélünk neki, nincs körülötte balhé, veszekedés, mégsem képes sötétben elaludni és minden este le kell csekkolnom a szekrényét, hogy tényleg nincs benne egy deka szörny sem. Hogy lett ilyen félős?!
Igen, szeretnénk jobban érteni a gyerekeinket, hiszen néha olyan, mintha tényleg a falnak beszélnénk. Túlságosan függetlenek vagy esetleg néha terhesen ragaszkodóak? Miért van az, hogy a szomszéd kissrác édesen vagány és több sebből vérezve is lelkesen gördeszkázik, a mi kis klapecunk pedig inkább a sarokban gunnyad és autókat tologat? Miért van az, hogy a barátnőnk kislánya igazi kislány, loknis hajában virít az UV rózsaszín hellókittis csat, a mi kiscsajunk meg a földhöz veri magát és ordít, ha szoknyát akarunk ráhúzni és kicibálja a füléből a napocskás fülbevalót, amit Margit ángyitól kapott szülinapjára? Mennyire játszanak bele az összképbe a gének, a környezeti hatás és a mi nevelésünk – vajon miért olyanok, amilyenek? És hogy létezik az, hogy az egy alomból származó négy gyerekünk és négyféle karakter – és még csak véletlenül sem hasonlítanak ránk?
A pszichológiában a személyiségtipológiának nagy múltja van. 2500 évvel ezelőtt jött létre a temperamentum tan (melankolikus, kolerikus, szangvinikus, flegmatikus személyiségtípusok), amely Hippokratesz és Galénosz nevéhez fűződik. A XX. században Jung a kifelé forduló (extrovertált), illetve a befelé forduló (introvertált) emberek tudatát vizsgálva nyolc típust különböztetett meg.
Az Enneagram is ezen a vonulaton helyezkedik el és kilenc emberi alaptípust foglal rendszerbe. (Az „ennea” görög szó kilencet, míg a „gram/grammosz” ábrát jelent.) Sikerének az a titka, hogy amíg a többi személyiségtipológia csak leírja, jellemzi a különböző típusokat, addig ez segítséget is nyújt a kívánt változás irányában. Nemcsak 9 személyiségtípust karakterizál, hanem a tipikus magatartások motivációira is rákérdez, megpróbál rávilágítani életrajzi összefüggésekre (családi háttér, neveltetés) és felfedi az élet- és magatartási mintákat. A hajtóerők, törekvések, külső és belső jellemvonások megfogalmazása mellett meghatároz együttműködési elveket, kezelési stratégiát és felhívja a figyelmet a lehetséges csapdákra, illetve a fejlődés útjára.
Fontos megértenünk, hogy az Enneagram nem skatulyáz! Meghatározza azt az alapkaraktert, amellyel születünk és amelyre később a családi, társadalmi hatások rétege rakódik és amely csak bizonyos, nagy stresszt vagy érzelmi felindulást okozó pillanatokban tör felszínre. De azt is megmutatja, hogy az adott karakter milyen irányban kell, hogy elmozduljon és fejlődjön annak érdekében, hogy boldogabb, teljesebb életet élhessen.
A 9 karaktert egy körön ábrázoljuk, ami azt is megmutatja, hogy minden számnak, típusnak van két „szárnya”. Ezek a szárnyak a két mellette lévő karaktert jelentik, amelyek szintén hatással vannak ránk, színezik, árnyalják az alapkarakterünket. Az ábrában megjelenő nyilak pedig azt mutatják meg, hogy az adott karakternek mi a fejlődési útvonala. Ez nem azt jelenti, hogy karaktert tudunk váltani, hanem hogy el tudunk mozdulni az adott típus pozitív tulajdonságai felé. Például egy aggodalmaskodó Hatos karaktert nagyban befolyásol a mellette lévő tudásgyűjtő Ötös (a Hatost megnyugtatja, ha információkat spájzol be – ő lesz az, aki gyakorló hipochonderként az egész Google-t végigbújja egy adott betegség kezelési lehetőségeiért). Ugyanígy hatással van rá a mellette lévő élménygyűjtő Hetes is, aki a laza, impulzív stílusával időnként le tudja lazítani az aggódó Hatost. A fejlődési útvonala pedig a kényelmes Kilences típus. Egy Hatosnak életfeladata, hogy időnként abbahagyja a folyamatos agyalást, valóban pihenjen és ne a múlton rágódjon vagy a jövőtől féljen, hanem részt vegyen a jelenben és élvezze a pillanatot.
Ha szülőként tudatosítjuk a saját alapkarakterünket, akkor felismerhetjük azokat a mintázatokat, amelyekkel támogatjuk vagy épp gátoljuk a gyermekeink személyiségfejlődését. Például egy erőteljes, sikerorientált Hármasként gyakran presszionáljuk a gyermekünket, hogy versenyezzen, ötösöket hozzon és jól fizető, trendi és népszerű szakmát válasszon – függetlenül attól, hogy ő mit képzelt el magának.
A legfőbb célunk tehát az, hogy olyan tudást és konkrét eszközt adjunk a szülőknek, amelynek segítségével
Itt is hangsúlyozzuk, hogy az Enneagramot nem szabad skatulyázásra vagy stigmatizálásra használni. Ugyanígy nem jelent felmentést a viselkedésünk alól („de hát tudod, hogy beszólogatok, hiszen Nyolcas vagyok”) és nem jelenthet alapot a másik fél megítélésre, sztereotipizálására („persze, hogy gyáva, hiszen Hatos”). Ha igazán jól akarod használni ezt a rendszert, akkor kérjük, kritikai szemmel olvass mindent, hiszen minden ember attól különleges, hogy más, hogy nem lehet egységes táblázatba rendezni őket.
Cikksorozatunkban olyan élethelyzeteket dolgozunk fel, ahol nagyon fontos háttértudást és segítséget nyújthat az Enneagram. Fogadjátok szeretettel!
Amikor még csak várjuk a gyermekünket, gyakran elképzeljük, milyen is lesz. Sokan talpraesett, mérsékelten vagány, és persze okos, intelligens gyerkőcöt
