Akik már végeztek nálunk tanfolyamot

Csák Dorottya

Life coach, kid's skills coach, pedagógus

Hiszek a sorsszerűségben. Nem válogattam sokáig a coach-képzések között, a Vintage Akadémia hirdetését az internet küldte az utamba. Elmentem a betekintőre és nem volt kérdés, hogy ha tényleg elvégzek egy tanfolyamot, az itt lesz. Miért? Egyrészt ez után az alkalom után már pontosan éreztem, hogy ez az a szakma, amit régóta keresek. Másrészt minden egyes szót, ami ott elhangzott, hitelesnek éreztem. Nem akartak mindenáron rábeszélni senkit a tanfolyamukra, nem volt “mézesmadzag”, nagyon jó volt a hangulat, és már ott tanultam egy kicsit.
Hogy mit adott a képzés? Felsorolni is nehéz. Nyolc fantasztikus hétvégét, ahol kinyílt a világ. Ahol számos dologra magyarázatot kaptam, amit eddig csak éreztem. Ahol igazi barátokat kaptam (tényleg). Ahol nagyon sokat tanultam saját magamról és a világról, miközben kitanultam egy új szakma alapjait. Ahol többszörös megerősítést kaptam, hogy jó úton haladok, és eddig is azt tettem, bármennyire is kételkedtem folyton magamban. Mindezt fantasztikus előadókkal, profi módszerekkel, amikből nagyon sokat azóta is alkalmazok. Az anyagokat, módszereket megkaptuk, megtanultuk, kipróbáltuk. Életre szóló élmény volt az első “igazi ügyfeles” coaching, még a tanfolyam során. Legalább ilyen élményt nyújtott a vizsga, ahol olyan biztatást kaptam, hogy máig táplálkozom belőle. És a biztatást azóta is kapom. Mert azt ígérték, nem engedik el a kezem, és tényleg így lett. Segítséget kaptam mind ingyenes, “gyakorló” ügyfelek, mind később már “éles ügyfelek” megszerzésében.
Bár a csoporttársaim közül nem mindenki lett coach, de abban biztos vagyok, hogy mindenki hasznosítani tudja azt, amit tanfolyamon kapott mind munkájában, mind a magánéletben.

Maros Viktor

Számomra az egyik legtöbb magammal kapcsolatos ismeretet és élményt adó tanfolyam volt, amint részt vettem. A Vintage Akadémia mint képző intézmény, az oktatók maximális felkészültsége és szakmai kompetenciái mellett a legnagyobb hatással rám maga a tananyag és az annak elsajátításával járó út volt. Hiszem azt, hogy ez a képzés olyan tapasztalatokat és megéléseket adott számomra, amire mindenkinek szüksége lenne, aki egészségesen és fenntarthatóan szeretne önmaga legjobb verziójává válni.

Lőrincz András

Tréner, coach

Szívesen ajánlom mindenkinek a tanfolyamokat, tréningeket, mert türelmes, jó hangulatú, szakmailag remekül felkészült oktatóktól tanulhattunk. Köszönöm mindazt a tudást, amit tőlük kaptam és ami megalapozta azt, hogy coach-ként és trénerként is elinduljak.

Kele István

Azt szerettem ebben a tréningben, hogy nagyon gyakorlatias volt. A trénereken érezhető volt az évek alatt megszerzett rutin, és ezt a tudást át is adták nekünk. Végig azt éreztem, hogy teljes értékű Partnerként kezelnek, pedig tudták: a saját versenytársaikat nevelik ki 🙂 Jó szívvel ajánlom mindenkinek!

Bodó Andi

Én szárnyakat kaptam a magasban repüléshez. A tudásom minőségi változáson ment át és bátran vágok neki egy új és izgalmas területnek 🙂

Berecz Tibor

Számora ez a képzés azt a fajta teljes professzionalizmust mutatta meg, ahogy a jövőben a saját munkámat kell végeznem. Azt a fajta felkészültséget és tudást viszem magammal , amely ennek az Akadémiának a védjegye lehet, és arra mindig nagyon büszke leszek hogy itt végeztem. Én a minőséget helyezem a munkám során előtérbe,és aki ugyan így gondolkodik annak teljes meggyőződésemmel ajánlom a Vintage Akadémia minden képzését! Köszönet az oktatócsapatnak és a tarsaimnak!

 

Seenger Mónika

Life és business coach, 30-9600-137

Korábban már többféle segítő képzésen vettem részt, de soha, egyikbe se mertem bele fogni, mert nem tartottam magamat eléggé felkészültnek az elinduláshoz. Coach képzéseim útján találkoztam Besnyi Erikával. Inspiráló hatással volt rám a tudása, tapasztalata és karizmája, így eldöntöttem, hogy business coach képzésre mindenképpen bejelentkezem hozzá a Vintage Akadémiára. Az oktatás során több, nagyon tapasztalt, megértő és felkészült oktató is biztosította, hogy a képzés hatékony, egyértelmű, érthető és hasznosítható legyen. 2019. nyarán, a végzésünket követően, Erika beajánlott minket több céghez is, akik nyitottak voltak arra, hogy minket, frissen végzett business coach-okat fogadjanak. Engem többen is kiválasztottak, hogy szeretnének velem mint coach-csal dolgozni. Ezzel megtört a jég és neki vágtam! Az elmúlt hetek során írtam alá az első megbízási keretszerződésemet mint egyéni vállalkozó coach. Mindenképpen ajánlom a Vintage Akadémiát mindazoknak, akik azon gondolkodnak, hogy coach képzésben szeretnének részt venni.
Én nagyon hálás vagyok.

Orosz Juli

Tanár és Tréner

Mit adott a képzés?
Nekem egy óriási lehetőséget, így életem közepén, Remek hangulatú vasárnapokat.
Nagyon kedves és együttműködő emberek társaságát.
Több tréneri stílust ismerhettünk meg az által, hogy 3 hiteles és nagyszerű tréner-coach vezette a képzéseket.
Miért volt érdemes elvégezni?
Fejlesztette a személyiségemet, rengeteg új ismeretet adott elérhető anyaggal és ppt-kel, kész tréning anyagokat sok-sok segédlettel és segítőkész vezetőkkel, akik mindenben minket szolgáltak. Nagyon hálás vagyok mindezért!

Legnagyobb élmény a képzés során?
A prezentációk amelyeket szinte az első foglalkozástól kezdve mi magunk tartottunk, és közben őszinte visszajelzéseket kaptunk.
Kaptunk “hangjegyeket”, de mi magunk írtunk “saját dalt “ belőle! Nagy élmény volt!
Sok esetben a felkészült vezetőknek köszönhetően átéltem, hogy dinamit vagyok ugyan, de szükséges, hogy valaki meggyújtsa, hogy működésbe lépjen.
Köszönöm ezt a megtapasztalást!

„Nincs olyan, hogy későn vagy korán. Minden akkor történik, amikor történnie kell.” (Mitch Albam)

Nekem, velem, most kellett ennek megtörténni.
Mindenkinek nagy ölelés!

Tóth József

Kognitív- és viselkedésterapeuta és tréner

Saját tapasztalataim alapján: jó szívvel ajánlom valamennyi érdeklődőnek a Vintage Akadémiát, ahol a képzésünk során elmélyült műhelymunka zajlott. Az elméleti és gyakorlati tudás mellé rengeteg inspirációt kaptunk, ehhez bensőséges hangulat társult és nem fukarkodtak megosztani velünk tapasztalataikat sem.

Gazdag Krisztina

A trénerképzőbe valójában már a nyílt napon beleszerettem. 5 percre sem volt szükségem ahhoz, hogy eldöntsem, a legjobb helyre jöttem, ha tanulni, tapasztalni akarok. A képzés ideje alatt ez az érzés csak erősödött bennem, és ahelyett, hogy arra vágytam volna, hogy minél hamarabb végezzek, inkább azt szerettem volna, hogy tovább tartson. Erika és Zsuzsa nagyszerű, rutinos és profi előadók, akik hitelesen, érdekesen és szórakoztatóan vezettek végig bennünket a tanfolyamon. Hasznos, könnyen alkalmazható tudást kaptam, ami rengeteg gyakorlati elemmel párosult, de mindezek mellett számomra mégis az volt a legfontosabb, hogy visszaadták az elveszettnek hitt önbizalmam.

Zentai Barbara

Nagyon sok mindent szerettem a Vintage Office trénerképző tréningjében.
A rengeteg gyakorlati tudást. A szórakoztatóan átadott elméleteket. A humort, jókedvet. Mindemellett azt, amilyen szeretettel, jószándékkal, segítőkészen adtátok ezt át. Nagyon szépen köszönöm.

Akik már el is indultak

Goeser Lilla

Tréner

A 2019-es évre kitűzött céljaim egyike volt, hogy tréneri képzésen veszek részt. Olyan iskolát kerestem, ami minél inkább gyakorlat-orientált, mert úgy gondolom, ebben a szakmában ez nagyon fontos. A nyílt napon ebből remek ízelítőt kaptam a Vintage Akadémiánál. Nemcsak egy olyan este volt, ahol több játékot is játszottunk, de mindnek megtudtuk a hátterét, azt hogy miért pont azt és úgy kell játszani és úgy éreztem, ez lesz az a hely, ahol valódi értéket kapok.
A tanfolyam alatt több oktatóval is eltöltöttünk egy-egy napot, ami csodásan rávilágított, hogy a tréner nem csupán egyféle lehet, mert a különböző típusú trénerek, más-más módokon teszik élvezetessé és hasznossá a tréningjeiket és minden tréning másképp izgalmas és hatékony.
A tananyag – amit mind elektronikusan, mind szépen, rendezve, nyomtatva, mappában is megkaptunk – tele van olyan tudással és gyakorlati ismeretekkel, amelyek alapján már 4 alkalom után fel tudtunk építeni interaktív prezentációt, és a 6. alkalomtól már teljes tréningek megtartásához kezünkben volt minden eszköz. És ha ez nem lenne elég, alkalom is nyílt ezek megtartására, olyan támogatás mellett, amit ma kevés helyen kap meg az ember. Számomra nagyon fontos volt, hogy ezen “fellépések” után azonnal kaptam visszajelzést a csoporttól és az oktatóktól, így frissen tudtam átgondolni, összeírni, hogyan tehetem még jobbá, hatékonyabbá az előadásomat.
Érdekes, hogy amikor vasárnaponként programokra hívtak a barátaim, és ezeket azzal utasítottam vissza, hogy suliban vagyok, az első reakció mindenhonnan ez volt: “Ó szegény, de kár, kitartást a sulihoz!”. Az én válaszom meg: “Dehogyis vagyok én szegény, alig várom, hogy ott legyek!”
Nagyon sajnáltam, hogy véget értek ezek a vasárnapok. Sok olyan hét volt a tanfolyam alatt, aminek ezek a vasárnapok voltak a fénypontjai.
A Vintage Akadémia egy olyan hely, ahova örömmel jártam, és teljes mértékben azt kaptam, amit vártam az elején, sőt, még többet is!

Nagy Anikó

Tréner, www.nagyaniko.com

A trénerképző segített az újratervezésben. A gazdasági pályám után valami mást akartam csinálni. Segíteni az embereknek, hogy kiegyensúlyozottabbak lehessenek. Hogy ezt milyen formában, akkor azt még nem tudtam.
Elmentem Erikáékhoz, a Vintage Akadmia Trénerképző tanfolyamára, ahol vasárnaponként felkészülten vártak. Nagyon hamar csapattá kovácsoltak minket. Minden alkalommal feldobva mentem haza és sokat tanultam. Rengeteg írásos, infó anyagot kaptunk, ami utólag is nagyon sokat segít. Hasznos, mert mindig van mihez visszanyúlni. Jól egymásra épített „tananyaggal” haladtunk, minden feladatot kipróbáltunk. Jó volt a hangulat, vidáman fejlődtünk.
Végül az győzött meg a tréneri pályáról, hogy itt megtapasztalhattam, hogyan segíthetnek a feladatok. Átélhettem, hogyan fogok tudni én is segíteni ezzel a saját tréningjeimen.
Külön tetszett a színvonalas helyszín 🙂

Kálmán Nikolett

Belső tréner

Erikáékat egy nagyon kedves ismerősöm ajánlotta, amikor tanácsot kértem, hol érdemes trénerképzőre járni. Sok bizonytalanság volt bennem, munkahelyet akartam váltani, pályát módosítani, nagyon vonzott a tréneri szakma és a coaching is, de nem tudtam, melyikkel kezdjek, merre induljak, kerestem az utamat. Erika már az első érdeklődő levelemre azonnal reagált és sokat segített a döntésben. Végül a trénerképzőjükre iratkoztam be, és nem bántam meg! Szuper csapat jött össze, inspiráló volt a közeg, nagyon sok hasznos tudást kaptunk Erikától, Anitól és Zsuzsától, rendkívül inspiráló atmoszférába helyezve. Úgy sajátítottuk el a tréneri módszertan hasznos elemeit, hogy közben hol egyikünk, hol másikunk döbbent rá valami nagy igazságra, nem csak szakmai tudást kaptunk, hanem önmagunkat is jobban megismertük. Nekem nagy vízválasztó volt az a néhány hét, hiszen a vizsgára már úgy mentem, hogy egy vonzó cég belső tréneri pozíciójára vonatkozóan vártam a választ. Az állásinterjún megemlítettem, hogy a Vintage Akadémián végeztem a trénerképzőt, és a reakciók nagyon elismerőek voltak. Emlékszem, milyen jó érzés volt, büszke voltam, hogy ismerik a nevet 🙂 A vonzó cég válasza pozitív volt, így már több, mint fél éve dolgozom itt trénerként. Az új karrierutam első időszakában – és persze azóta is – hatalmas segítség mindaz, amit Erikáéktól tanultam a kezdő tréner, majd a mestertréner képzésen. Hogyan építsek fel egy tréninget egy adott téma köré, hogyan “törjem a jeget”, hogyan, milyen eszközökkel készüljek, hogyan figyeljek a különböző típusú résztvevőkre…. És persze, hogy ne féljek önmagam lenni, mert ez a legfontosabb 🙂 Hálás vagyok mindezért, és azért is, hogy azóta, ha bármikor kérdésem volt vagy segítségre volt szükségem, a válasz hihetetlenül gyorsan érkezett. Nem engedték el a kezünket, olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Kívánom, hogy egyre nagyobb legyen ez a család, ahogy Erika mondaná, sok kis fecske… 🙂

P. Tóth Erika

Tréner, coach, OH-kártya instruktor

2019. őszén végeztem el a trénerképzést a legjobb helyen, a legjobb trénerek – Besnyi Erika, Gyuricza Anikó, Ferentzy Zsuzsa – vezetésével. A 2 hónap alatt biztos alapokat, lényegi rálátást kaptam arra, hogy egy tréning hogyan épül fel, hogyan vezessük le, hogyan kezeljük a csoportot és hogyan legyen a képzés valóban hatékony és jó hangulatú.
A 2020-as évben nagy vállalásom, hogy 1 éven keresztül, havi 1 alkalommal 12 embert végigvezetek a saját önismereti útjukon úgy, hogy minden alkalom más-más készségük fejlesztéséről szól, gyönyörűen egymásra építve. Ezzel ennek a 12 embernek óriási segítséget adok ahhoz, hogy életük fontos területein elérjék céljaikat, nem beszélve arról, hogy közben én is gyakorlatot és rutint szerzek a különböző témákból.
A tréning, véleményem szerint, a leghatékonyabb képzési forma, kiegészítve még coaching elemekkel. Élmény a trénernek is, és élmény a résztvevőknek is. Én nagyon szeretem. 😊

Babai Noémi és Soós Tímea

StarMind

A Vintage Akadémián találkoztunk össze, és a tanfolyami napok során nemcsak összebarátkoztunk, hanem szakmailag is támogattuk egymást.
Az egyik szünetben, egy konyhai beszélgetés alatt ébredtünk rá arra, milyen nagy szükség is lenne egy, az anyákat támogató közegre. Rájöttünk, mennyire hasonlóan gondolkodunk, és mennyire hasonlóak a céljaink. Annak is örültünk, hogy közösen éltük át a Trénerképzőt, együtt fejlődtünk, megbeszéltük a tanultakat.
Mindketten éreztük, hogy nemcsak rengeteg muníciót kaptunk, hanem inspirációt is. Ahogy levizsgáztunk, szinte azonnal megalapítottuk közös cégünket, a StarMind-ot, ami tükrözi mindkettőnk szellemiségét.
Tréningjeinken az anyaság kérdései mellett foglalkozunk számos, minket is nap, mint nap foglalkoztató kérdéssel, témával, érintve a női szerepek megélését, társas kapcsolatainkat, karriert, életviteli dilemmákat.
A közös cél mellett nagyon sokat segít a rengeteg tanfolyamon megszerzett tudás, a gyakorlatok, játékok, tematikák és tréneri instrukciók, és az is, hogy teljesen kiegészítjük egymást a munkafolyamatok minden területén.
Mindenkinek ajánljuk a Vintage trénerképzőjét, akinek van mondanivalója, üzenete az embereknek és aki szeretne egy valóban szenvedélyes és tudásközpontú szakma képviselője lenni.

Akik már ismertek minket

Hargitai Ildikó

MBA , irodavezető , PTE Közgazdaságtudományi Kar Kompetencia és Tehetségfejlesztő Központ

Örülök, hogy egy számomra akkor még ismeretlen terület, a coaching rejtelmeibe Erika avatott be. Szakmai profizmusával, magával ragadó stílusával már az első pillanatban elvarázsolt. A mai napig TANÍTÓMESTEREM, MENTOROM, és talán nem haragszik érte ha leírom, A BARÁTOM. Jó szívvel ajánlom mindenkinek a Vintage Office valamennyi képzését, mert érdemes személyesen megtapasztalni Erika profi megoldásait, a tanítás iránti alázatát, emberszeretetét, és kifogyhatatlan energiáját.

Filep Lőrinc

Life Coach, Business Coach, Tréner, http://www.elegjocoach.hu/

Több képzésen is volt szerencsém tanulni Erikától, Zsuzsitól és Szabolcstól. Az első pillanattól kezdve hihetetlen profizmust és szakmai színvonalat kaptam, emberileg pedig rengeteg figyelmet. Az éreztem, náluk biztos kezekben van a szakmai fejlődésem, legyen szó akár coachingról, akár trénerségről. Az oktatás naprakész és gyakorlatias ismereteket nyújtott, hiszen mindhárman izgalmas játékokkal, gyakorlatokkal gondoskodtak a frissen megszerzett tudás elmélyítéséről és nem utolsó sorban a jó hangulatról.

Jónás Mónika

Ügyvezető, Mystic 2016 Kft.

Coach-ságom története: Besnyi Erika
2017 szeptemberében, úgy éreztem, hogy valami másra, valami különlegesre, valami új kihívásra van szükségem. Közel 12 éve dolgoztam már akkor tanácsadóként, ahol komoly sikereket értem el. Felépítettem a nevem az arcommal, a média karrier is megvolt , de valami mégis hiányzott. Valami, ami más, ami több, ami komplexebb,interaktívabb és hatásos.
Elkezdtem keresgélni, hogy mi az a módszer, ami azt a bizonyos pluszt tudja nekem adni és általa én is ugyan azt a pluszt tudom nyújtani a klienseimnek. Ekkor találtam rá a Coach módszerre, ami nem volt ismeretlen fogalom a számomra…- de annál inkább volt ismeretlen terep.
Ismeretlen terep volt, mindaddig, amíg nem találkozta a tréner mesteroktatómmal, : Besnyi Erikával, aki gyökeresen megváltoztatta, mind a szakmai, mind a magánéletem.
Távlatokat nyitott meg előttem és bennem. Olyan módszereket tanított és, olyan tudást képes volt átadni, amivel egy új hivatás vette kezdetét az életemben.
Minden egyes óra alkalmával, egyre magasabb szintre emelt,egyre mélyebb és összetettebb tudást adott, mindezt lehengerlő erővel, dinamizmussal és olyan humorral, ami még egyedibbé teszi ŐT. Mindig az volt érzésem, hogy öröm tanít! 🙂
Nagyon sokat jelentett és adott számomra a személyre szabott értő figyelme és figyelmessége. Mindenkivel és mindenkire egyénileg figyel, foglalkozik.
Erika képzése önismeretet, nagyobb toleranciát, szemléletmódváltást, nagy tudástárat és egy új hivatást adott nekem.
Kiváló oktató és nagyszerű ember. Minden percét élveztem az óráinak.
Mindenkinek ajánlani tudom a képzéseit. Erika a szakma egyik Doenje !

Gáll Alexandra

business és life coach, tréner

A strukturális, módszertani ismeretek bővítése mellett, élmény alapú tanulásban és sok gyakorlatban volt részem. Erika és Zsuzsi a saját tapasztalataikat is megosztva, végig támogattak és segítettek abban, hogy megtaláljam a saját tréneri hangom, stílusom. A csoportnak egyszerre voltak trénerei, mesterei, anyjai és barátnői.
Köszönöm Nekik a kapott tudást, energiát, odafigyelést és a dicséretek mellett, az építő kritikákat is.

Szabó Norbert Ádám

Guinness rekorder, Life coach, http://www.teljesszivvel.hu/

Profi csapat, szuper hangulat, színvonalas oktatás. Életünk legfontosabb feladata, hogy megtaláljuk céljainkhoz vezető utunk számunkra legszebb ösvényét, mert csak akkor tudunk másoknak segíteni, ha önmagunk is rendben vagyunk. Köszönöm Nektek, hogy Tőletek tanulhattam!
Köszönöm szépen, örülök! 🙂

Ács Adél

Life és Business Coach

Erikától tanultam Life és Business coach képzésen, két különböző „iskolában”. A business coach tanuláshoz már többek közt azért is választottam az adott képzést, mert Erika volt az egyik, akitől ismét tanulhattam.
Minden alkalom, amikor Vele voltunk, újat, értékeset adott. Sok-sok szuper eszköz, tapasztalatain alapuló jó tanács. Mindezt vidám, pörgős órákon, amik észrevétlenül elrepültek. Köszönöm!

Bognár Rozita

Tréner, life coach, képzési vezető

Besnyi Erikát 2015. őszén ismertem meg, a life coach képzés alkalmával, 2016-ban pedig a tréner képzést kifejezetten Erika személye miatt választottam.
Hogy miért érdemes Erikánál tanulni? Azt hiszem, a legjobb promós írás sem hozza vissza azt az élményt, azokat az energiákat, amiket Erika személye élőben ad. Energikus, lelkes, szakmailag felkészült, nyitott, mindig mosolygós, támogató, fejlesztő …, igazán profi tréner. Olyan élményt kaptunk minden egyes oktatási hétvégén, ami szárnyakat adott nemcsak a szürke hétköznapokhoz, hanem egész szakmai pályafutásunk folytatásához is.

Mónika

Life Coach, Pearlspirit

A Life Coach kèpzésemen Erika volt az egyik oktatòm ès szakmai hozzáèrtèsèhez egy veleszületett tehetsèg társul, nagyszerűen illusztrálta az adott esetben nehezebb tèmákat is pèldákon keresztül, mindezt remek humorral fűszerezve.
Bárcsak mindig ilyen tanáraim lettek volna akitől ilyen játèkosan lehet tanulni.
Nagyon jòl vàlasztott szakmát magának!

Dr. Asbóth Hedvig

Párkapcsolati tanácsadó, mediátor, life és business coach, Paktum Mediátor Iroda

Erikának köszönhetem, hogy rájöttem arra, mi is az én igazi utam. A coach hivatásba hitelesen, humorosan vezetett be. A képzés alatt, és utána is bármikor számíthattam rá. A pozitív hozzáállásával fantasztikus erőt, energiát adott nekem! Érdemes részt venni olyan képzésen, melyet Besnyi Erika tart, én kettőnek is tagja voltam:))

Szendeff Dániel

Life Coach, Visual Coach Kft.

Besnyi Erika life coach tanárnőm volt, mindig figyelmesen, empatikusan és határozottan vezette a közös órákat, foglalkozásokat. Érdekes és hasznos elméleti és gyakorlati tudást/tapasztalatot adott át, jó szívvel ajánlom őt life coach tanárnak és mentornak a coach képzésben. Tapasztalt és felkészült szakember, szereti a munkáját.

Király Gabriella

Pedagógus, tréner

Erika tréningjeiben együtt van a szakmai tudás, tudatosság, strukturáltság és az érzelmi töltet. Minden egyes alkalommal megerősödött bennem az a gondolat, hogy akkor tudunk előre lépni, ha közösen, csapatmunkában építjük az “életet”. Bár a tréningek tematikája különböző, számomra mindig ugyanarról szól: emberibb, hatékonyabb, konstruktívabb és igazibb együttműködés, mely saját magunk megértése, egymás elfogadása mentén érhető el. Hálával gondolok az együtt töltött napokra a felismerésekért, a közös munkáért és a változásért, ami bennem elkezdődött.

Berta Zsuzsi

Digital Marketing Strategist, A38 Hajó

A Vintage Office csapatát akkor kerestem fel, amikor az A38 Hajó újdonsült digitális marketing vezetője lettem 2017 októberében. Számos olyan kihívás előtt áltam, ami előtt szerintem minden fiatal / első vezetői pozícióját taposó ember áll sokszor tanácstalanul – Szabolcs személyre szabott one-to-one life & business coachingja ezekben a kérdésekben adott nemcsak praktikai, hanem érzelmi mankót is. A legjobban azokat a módszereket hasznosítom a mindennapokban, amik az önmagamra való reflektálásban segítenek, így nemcsak munkában, hanem az élet más területein is jelentőséggel bírnak. Szabolcs profi szakértelme rengeteg olyan ráismerésben adott elképesztő támogatást, amivel azóta jobban érzem magam a szerepemben, több lehetőséget látok a csapatmunka értékteremtő erejében és nagyobb bátorsággal rendelkezem az új akadályok bevétele előtt. Nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen őszinte és szakmailag magasan kvalifikált közegben tehettem meg ezeket a lépéseket.

Pierog Alexander

Life coach, http://www.pierogalexander.hu/

Szabolcs egy igazán jó tréner. Közvetlenségével, lazaságával pillanatok alatt vidám és felszabadult hangulatot teremt, melynek köszönhetően a tréningjei alatt könnyedén, játszva tanulhattam meg a coaching alapjait. Az elmélet mellett kifinomult gyakorlati eszközökkel tanította meg számomra mind azt, amelyre coach-ként szükségem lehet. Mindazon túl Szabolcs előadásain, a gyakorlati eszközöknek köszönhetően saját magamon tapasztalhattam meg azt, hogy a coaching milyen sok mindenben tud segítséget nyújtani. Ezúton is köszönöm neki, hogy tudását és tapasztalatait maximálisan továbbadta, annak érdekében, hogy belőlem is jó coach válhasson. Köszönöm, hogy tükröt mutattál nekem! 🙂

Lakos Andrea

Coach, öltözködési tanácsadó

Coach képzést kerestem és amint rákerestem a kifejezésre, hogy “coach képzés”, minden csatornán ömleni kezdtek a lehetőségek. Elfogott a tanácstalanság, mert nem tudtam, hogy hogyan, milyen szempontok szerint fogok dönteni ennyi lehetőség közül. Az első cégnél ismerős lett egy név, tudtam hogy valahol a múltamban már szerepelt. Az érzéseimre hagyatkoztam, miszerint pozitív élmények kötődtek a névhez, így hát eldöntöttem, nem keresgélek tovább más képzést. Az első találkozó alkalmával minden beugrott a hölgyről. Erika a réges-régi múltamban ügyfelem volt. Mégpedig a legjobbak közül. Mindig pontosan tudta mit akar, felkészült volt, kedves és korrekt. Emlékeztem, hogy sokat beszélgettünk. Elvégezve a coach képzést vele és kollégáival nem mondhatok mást, mint személye a leghitelesebb számomra ezen a területen. Tartalmas és vidám órákat töltöttem a képzésen. Minden alkalmat vártam. Nagyon köszönöm, hogy tudásával, empatikus, pozitív személyiségével és remek humorával lehetővé tette, hogy felnőttként ifjonti lelkesedéssel tanulhassak. Ez jóval több, mint amit vártam.

Szolarov Ancsa

Life coach, http://lifecoachszeged.hu/

Sosem voltak példaképeim, mégis ez az első, ami beugrik, ha Erikára gondolok. És utána fontossági vagy bármilyen más sorrend nélkül a következők: profizmus, felkészültség, lenyűgöző szakmai tudás, kedvesség, humor, empátia, széles eszköztár… csupa olyan dolog, amit tanárként (és többek között Erikának köszönhetően) két éve coachként is elengedhetetlennek tartok. Az első nyílt napon biztos voltam benne, hogy jó helyen vagyok. Élmény tőle tanulni, rengeteg módszerrel, eszközzel, építő kritikával, figyelemmel és támogatással indított az utamra, megerősítve abban, hogy jó az irány. Ha elölről kezdeném, akkor is őt választanám, ha újra továbbképződnék, akkor is őt fogom.

Döbrösi-Varga Judit

Tanár, coach, mediátor

A coaching tanfolyamon Erika volt az egyik trénerem, később a mentorom. Órái mindig színesek, érdekesek és szakmailag pontosak, tartalmasak voltak. Támogató hozzáállásával mentorként is sokat segített, hogy megszerezzem a ‘life coach’ tanúsítványt.

Dienesné Nagy Krisztina

Izgalommal teli, már-már gyomorgörccsel ültem be a tanulók soraiba. Vártam, féltem, tehetetlen voltam, hiszen itt majd biztos’ megmondják mit kell csinálnom. Érdeklődéssel és egyben idegenkedve figyeltem az arcokat, egészen addig, amíg egy kedves, sugárzó arcon megakadt a tekintetem. Ő volt Erika, a “tanár”! Nem véletlen tettem idéző jelbe a tanár titulust, hiszen soha nem tudtam rá úgy tekinteni, mint ahogyan az ember a tanárokat elképzeli. Ő inkább volt egy jó barát, egy bámulatra méltó példakép, egy vicces pajtás, egy gondoskodó családtag, vagy bármi, de nem tanár. Elég nehéz szavakkal kifejezni, de egyszerűen imádtam ahogyan tanít bennünket! Olyan elfogadással és szeretettel volt mindannyiunk felé, hogy nem lehetett nem rá figyelni. Amit tanított szakszerű volt, összeszedett, érhető és könnyed. És ami a legfontosabb volt számomra a tanításában, hogy megtanultuk szeretni azt, akik valójában vagyunk. Megismertük egymást, megismertük magunkat és kinyílt előttünk a világ. Sosem hittem, hogy egy képzéssel ennyit kaphatok. Persze nem minden volt azonnal érezhető, de tudom, ha akkor nem jelentkezem oda, akkor most nem itt tartanék. Köszönöm! Tiszta szívvel ajánlom mindenkinek!